|
A XVIII. ker. Önkormányzat fejlesztési céljainak megvalósítása és az ehhez bevonható pályázati források megszerzése érdekében készítteti el Integrált Városfejlesztési Stratégiáját (IVS).
Az Önkormányzat e stratégia szellemében kívánja az elkövetkező években a kerület egészének a mindennapi élet összes területére kiterjedő fejlesztését úgy végrehajtani, hogy élhetőbb, rendezettebb, a kerület lakói által szerethetőbb lakókörnyezet jöjjön létre, amelynek kialakításában a társadalom egésze - ezen belül a civilszféra, a tudomány és gazdaság képviselői, az egyházak és minden egyéb érintett - aktívan részt vesz/vehet tudása és képességei szerint, esetenként pedig anyagi ereje hozzájárulásával is.
Az IVS elkészítése - amely a fentiekből következően nem csak és nem elsősorban az épített környezetre terjed ki - olyan jelentős szakmai megalapozottságot és társadalmi támogatottságot igénylő feladat, ezért az Önkormányzat egy nagy tapasztalatokkal rendelkező szervezetet bízott meg a az IVS elkészítésével. Ahhoz, hogy e szervezet munkáját megfelelő körültekintéssel, kellő alapossággal és megfelelő tájékozottság birtokában végezhesse el szükséges, hogy az IVS-be beépüljön minden a kerület jelenét és jövőjét érintő hasznos ötlet, javaslat, illetve hogy létrejöjjön egy folyamatos, élő partneri viszony a kerület Önkormányzata és lakossága, a helyi társadalom egésze között, amely kellően megalapozottá teszi a stratégiába foglaltakat.
Maga az IVS egy olyan keretdokumentum, amely megjelöli az elkövetkező évek fő fejlesztési irányait és fejlesztési területeit is.
E fejlesztési területek a dokumentumban mint akcióterületek kerülnek nevesítésre. Ezek közül az egyik a Havanna lakótelep szociális városrehabilitációja. Az erre benyújtandó pályázat célja: Havanna lakótelep integrált fejlesztése, a lakossági igények feltérképezésével. A Studio Metropolitana Kht. a korábban lefolytatott egyeztetések és lakossági fórumok alapján az alábbi javaslatokat teszi, mint megvalósítandó projektelemekre:
Havanna lakótelep fejlesztések:
- Lakó funkciók
- Közös tulajdonú részek felújítása
- Önkormányzati tulajdonú épületek felújítása, szociális bérlakások kialakítása
Ezen belül:
- Fő szerkezeti elemek felújítása (tető, homlokzat, födém felújítása, szigetelése, ajtók, ablakok cseréje, lépcsőházak)
- Gépészeti berendezések felújítása, cseréje, megújuló energia
- Kapcsolódó: parkolási problémák megoldása, közterület-rendezésselegybekötve
Javaslatok
- Döntés szükséges arról, hogy mi legyen a kiválasztás alapja:legrosszabb állapotban, leginkább együttműködő, az a ház, amelyik a legtöbbközösségi munkát vállalja fel.
- Épületek külső hőszigetelése - esetleg 2-3 házra vonatkozóan megoldható lenne
- Lépcsőbejáratok megújítása - kevésbé látványos, marketing hatása nincs, energiatakarékossági hatása sincs
- Tetőtér ráépítés nem támogatott!
- Színterv kidolgozása az összes lakóépületre, aki ezt követi 10 % önkormányzati támogatást kap a jövőben is (újrafestés Ltv. szerint engedélyköteles)
- Parkolási gondok megoldása: több verzió is született, bekerített autóparkolók megszüntetése, többszintű parkolóház építése, sorompós megoldással a nagyteherautók kizárása a területről
2. Városi funkció
- Közterületek komplex felújítása
- elektromos hálózat és távközlési légvezetékek terepszint alá helyezése
- barnamezős területek funkcióváltása közösségi célú funkciók
- Eszközbeszerzés
Javaslatok
- Időszaki kiállításra alkalmas szabadtéri utcabútor (ESZA program keretében lehet biztosítani a folyamatos kihasználtságot, Művelődési Ház szervezésében, helyi művészek, fiatalok fotókiállítása, egy napom a lakótelepen, stb.)
- A Kondor Béla sétány megújítása és élettel való megtöltése (melynek elemei: esztétikus térburkolat, funkciók kialakítása
- Ingyenes parkolóház építése, parkolási rendszer kialakítása a lakótelepen
- Zöldterület felszabadítás parkolás alól, új közterületek létrehozása
- Piac korszerűsítése (ennek támogatási intenzitását illetve elszámolhatóságát még meg kell vizsgálnunk), új elárusító bódék felszerelése
- Térfigyelő kamerák rendszerének bővítése, új kamerák felszerelése
- Szabadidős programokhoz közösségi szabad tér kialakítása
3. Közszféra funkciók
- közintézmények felújítása, bővítése (akadálymentesítéssel, új építés nem támogatható)
Javaslatok
- valamelyik közintézmény (iskola, óvoda korszerűsítése)
- Intézmény-racionalizálás, új közösségi terek kialakítása: civil ház
- Margó Szalon
- Pittypang Óvoda - varázspadlás terv (épületbővítéssel, ez támogatható)
- Művelődési Központ bővítése emeletráhúzással (új épület nem támogatható)
4. Közösségi funkciók
Közösségi szolgáltató létesítmények felújítása, bővítése
- kulturális, sport, szabadidős létesítmények
- templom, egyházi fenntartású intézmények külső felújítása
- szociális blokk romatelepen
Javaslatok:
- szabadidős funkció bővítése, bowling pálya, kondi terem,skateboardpálya, gördeszkás sportpálya - ESZA tevékenység funkcióhoz kapcsolva
- gyerek játszótér mások viszont jelezték, hogy már most túl sok a játszótér, inkább a kamasz korosztály számára kellenének szórakozási lehetőségek
- Internet kávézó fiataloknak, egyéb szupport tevékenységgel egybekötve (megvalósító szervezetek feltérképezése)
- Pályázat lépcsőházaknak közösségi funkció kialakítására földszinti helyiségben
- Művelődési Házban: csocsó, billiárd eszközbeszerzés
5. Gazdasági funkciók
- kis és középvállalkozások által üzemeltetett üzletek, irodák, kereskedelmi egységek - csak külső felújítás
- önkormányzati tulajdonú épületek - teljes felújítása lehetséges
Javaslatok
- Piac megújítása, lakókocsik helyett árusító-bódék kialakítása, kulturált vásárlói környezet kialakítása
- Kamatmentes hitel KKV-knak
6. ESZA típusú tevékenységek
- Hátrányos helyzetűek támogatása
- Társasházak szakmai támogatása
Javaslatok
- Napközis tábor szervezése, eszközbeszerzések Városi funkció alatt megvalósíthatóak: ugrálóvár, élő csocsó, grillező,stb.
- Nyári tábor hátrányos helyzetű gyerekeknek
- Csellengők programja - nyáron fiataloknak a lakótelepen
- Városkép újságban Havanna melléklet a havanna életét bemutatva, egyes lépcsőházak bemutatkoznak, stb.
- Intézményközi közösségépítő program: Havannán működő intézmények összehangolása, közös programalkotás, nyitott hétvége sorozat, egymás helyiséghasználatának, programjainak koordinálása, közös "Havanna naptár" készítés, (szervező lehet - jelenleg hasonló elképzelésekkel rendelkezik oktatási területen "Kitérők nélkül" programjában)
- Piac nyitvatartásához kapcsolódva civil szervezetek standját felállítani (életmód tanácsadás, gyerekvédelem, egyházak programja, egyfajta közösségi hellyé tenni)
- Polgárőrség megerősítése - Polgárőrség - Rendőrség - Közterület-felügyelet együttes járőrszolgálatának kidolgozása, bevezetése
- Diákok nyári közterületi munkájának koordinációja, képzéssel összevonva
- Játszótér-menedzselési program (focipályán meccsek, játszótéren játszóházak, szervezett programok)
- Idősödő közösségnek = pihenőkert, amit ők tarthatnak fenn
- Teaház működtetése
7. Promóció (ERFA)
Javaslatok
- Lakóházak kifestése, dizájn-meghatározás
- 136-os buszon folyamatosan újuló reklámok elhelyezése
8. Egyéb
- Akadálymentesítés
- Energiahatékonysági korszerűsítés
- Szelektív hulladékgyűjtés
Javaslatok
- Szelektív hulladékgyűjtés, nagyméretű hulladékok gyűjtésére alkalmas lerakat kialakítása

Véleményét, ötleteit, észrevételeit elmondhatja ön is, akár személyesen a
Havanna Lakótelep Stúdióban, minden héten szerdán este 18.00-kor, ami
Csontváry utca 21. szám alatt található, vagy küldjön e-mailt az
ivs@bp18.hu vagy a szep@studiometropolitana.hu e-mail címre!
Budapest, 2008. április 03.
Bene Attila
Műszaki irodavezető
mint az IVS elkészítésének önkormányzati koordinátora
|